
Seres György
Seres György

A Zalka Máté Katonai Mûszaki Fõiskola Légvédelmi Rakéta Szaktanszéke tisztjelölt növendékeinek, illetve a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanuló tisztek technikai képzését az 1960-as években a börgöndi Légvédelmi Kiképzõ Központ (LKK) oktatói állománya végezte a tanosztály ötkabinos légvédelmi rakéta komplexumán. Ezt a technikát építette be a nyíregyházi Elektrotechnikai Javítóüzem (jelenleg Arzenál Zrt.) a fõiskola szaktantermeibe, 1972-ben, és ettõl kezdve a Fõiskola és az Akadémia gyakorlati képzése már itt történt.
1971-ben neveztek ki a ZMKMF Légvédelmi Rakéta Szaktanszék vezetõjének, és az elsõ feladatom a technikai szaktantermek kialakítása volt a tanszék épületében (amelyet mára ledózeroltak a Fõiskola többi épületével együtt). A berendezések tanterembe építése után vette át a Fõiskola a technikai képzést és továbbképzést az LKK-tól.
Néhány évvel késõbb a Kub komplexumot is be kellett építeni a tanszéki épületbe. Mivel akkor még a tanszéken senki nem látott ilyen eszközt, kértük a HM Fegyverzeti Szolgálatfõnökségét, hogy kérjenek konzultációt a szovjet szervektõl. Delegációnk el is utazott Minszkbe, hogy megismerjük a lehetõségeket. Fordítási hiba miatt nem a Kub, hanem a Krug komplexumot mutatták be, de annak sem az oktatási célú elhelyezését, hanem a technikai osztályát. Ennek ellenére a beépítés sikerült a tanszéki épület nagytermébe – amely eredetileg színházteremnek épült.
Ekkor azonban már nem én voltam a tanszékvezetõ, mivel a tanszéket összevonták a légvédelmi tüzérekkel, engem pedig kineveztek kiképzési osztályvezetőnek.
Seres György nyá. mk. alezredes
u.i. Sajnos fényképet nem tudok mellékelni a tanszékről, mert annak készítése abban az időben főbenjáró bűncselekmény lett volna.
Van viszont elképzelésem, milyennek kellene lenni az emlékhelynek, ha valóban emlékeztetni akarna az intézményre:
